adversite

2011. január 28., péntek

Elli Apartman Olimpic Beach



Elli Apartman, földszint jobbra


 Nyaralás Olympic Beachen Kerekesszékben.     

  A sok görögországi nyaralás között kiemelt helyet foglal el,ez volt a betegségem után az első alkalom, hogy nekiindultunk kedvenc országunk legkedvesebb tengerpartjának. Hogy miért a kissé uncsi Olympic Beach, arra magyarázat a késő szeptemberi időpont, és az, hogy a hegyoldalba szaladó falvak, a sziklás tengerpartok már nem nekem valók.


Várhatóan itt még meleg tengert találunk, és a partra is kivergődünk valahogy.

Nem voltak jók az előjelek, sokat gyengélkedtem, és a gyomrom is végigháborogta az autóutat. Még szerencse, hogy a határokon, az utakon nem volt forgalom, a legnagyobb gondunk az volt, mit kezdjünk a hajnali érkezéssel Paraliában. Nagyon örültünk, hogy az partneriroda képviselője tudott érkezésünkről, egy négytagi család, mozgáskorlátozott, tolószékes tagjával.

Paralia a templom melletti díszkútnál


Nyakig Olimpic Beachben


Panoráma Elli Apartman I. emeletről


Megkaptuk szállásunk címét: Elli apartman. Kissé a falu szélén, de nekünk foglalták. A mi kétágyas stúdiónk az udvari bejáratu földszinten, Panniéké meg fölöttünk az emeleten. Ideális! A tolókocsi az udvarban, mi meg a stúdióban. (köszönet érte Apollon Travel!) Négy évi kényszerszünet után kezdődhetett a GÖRÖG tengerparti nyaralás!!!


Egy valami bejött, amitől féltünk, nagyon őszies lett az idő. Juliskával mi a májusi, júniusi esőket, viharokat gyorsan váltó verőfényes hosszú nappalokhoz szoktunk,. Most ehelyett hűvös, felhős délelőttök után kitisztult gyönyörű meleg, napsugaras délutánokat, aztán hűvös, szeles , korán sötétedő estéket kaptunk. Még szerencse, hogy ez minden napra igaz volt.


Így aztán nem volt sürgös a felkelés, bár Panni és Józsi már másnap ellátogattak a Katerini piacra. Mi pedig a partra mentünk,. Addigra jó meleg lett, és a tenger vize is kellemes volt. Na végre! Teljesült az álmunk: NÉGY ÉV KINLÓDÁS UTÁN ISMÉT A GÖRÖG TENGERBEN LUBICKOLHATTUNK!


Estére Paralia látogatás volt a program. Itt még komoly élet volt. A boltok nyitva, az utcák teli.


Bár kicsit hűvös lett, de a “Hajrá Fradi” gyrososnál fölmelegedtünk.Az utcákon nyüzsgő tömeg elfelejtette velünk az őszies estét.


Másnap körútra indultunk az Olymposzi Riviérán. A déli fürdőzés Neo Pori kristálytiszta vizében és a régi emlékek szomszédságában történt. Amikor hüvösödni kezdett, átmentünk Platamonasba. Józsiékat nagyon érdekelte a kis halászfalu ősi házacskái között zajló élet.


–Na ez volt az, amit nem találtunk. Kihalt utcák, zárt üzletek, pakoló vendéglők az egész faluban. –Puff neki, Platamonas bezárt az idénre!!! Csalódottan leforrázva távoztunk. Irány Lephtokaria! Na itt legalább volt némi élet a partra vezető utcán, de a tengerpart hűvös és sötét volt. Elindultunk hazafelé.

Makrygallosi sétány

Pénteken új irányba indultunk. Makrigallos. Még elkaptuk a heti piacot, nem is bántuk meg. Piacozás után le a partra! Nagyon szép a két domb közötti kis riviéra. Keskeny homokföveny, a parton végig sétány, az út túloldalán meg éttermek sora. Fürdés után Panni-Józsi megismerkedtek egy vendéglővel. melegen ajánlották nekünk is. Nem eredménytelenül! Makrygallos nem okozott csalódást! 

Katerini piac Olajbogyó-osztály!

A szombati program adott volt: Katerini piac. 2005-ben már jártunk itt, és minden errejárónak ajánlom. A GÖRÖG PIAC hatalmas élmény! Hatalmas területen haltól a ruhákig mindent árulnak. Szeptember lévén minket elsősorban a szöllők érdekeltek. Mire a piac végére értünk, jóllaktunk a kostolókkal, és a szatyor is teli lett. Délutáni fürdés, esti séta, boltnézegetés.

Vasárnapra nagy változás történt. Én is gyenge lettem, a tenger is hullámzott, bár a délutáni meleg most is bejött. Napozni lehetett, fürödni már nehezebben. Az esti sétán meg egyre kevesebb ember járt az utcákon, és egyre több bolt zárt be. Ennek a hátrányain kívül két előnye volt, az olcsó gyros, már ahol még volt, meg a vásárlás, ahol könnyebb volt alkudozni. Így szezon után örültek, ha bármire találtak vevőt. Hétfőn is hasonló idő, napsütés, szél, hullámverés. Pancsolás helyett séta, vásárolgatás, gyroszozás.

És ezzel vége is az egy hétnek. Jó volt, kevés volt! Lehettek volna hosszabbak a napok, érezhettem volna jobban magamat.

Tanulság: az idén előbb megyünk, és remélhetőleg sokkal egészségesebben, de megyünk!



Görögország visszavár! VILI 2010.





1 megjegyzés:

  1. Sands Casino - Las Vegas - SSgtCasino.com
    Sands septcasino Casino. The kadangpintar Gold Strike casino and resort are located near the south end 바카라 of Las Vegas and the Las Vegas Strip, just west of the Las Vegas Strip.

    VálaszTörlés