Egy év kihagyás után ismét útra keltünk imádott Görögországunkba ünnepelni a 32. házassági évfordulónkat.
A szállásfoglalás indításakor már tudtuk, hogy ez az utazás más lesz az összes eddigi görögnél. 2001-2005 között 2-2 buszvezető "repített".
Vili betegsége után nem gondoltuk volna, hogy még valaha eljutunk az Égei tengerbe, 2009-ben, 2010-ben bár szeptemberben, Panni férje, Józsi vezette a Citroen Berlingót. 2011-ben már saját Atomantinkkal tettük meg a hosszú utat, de a vezetés segítségül Norbi is velünk volt.
2013-ban mindenképpen menni akartunk, még akkor is, ha egyik gyerekünk sem lesz Magyarországon a tervezett május végén, június elején. Vilinek egyedül kellett végigvezetnie a több mint 1200 km-t, ami az Ő egészségi állapotában hatalmas elhatározás volt.
/Ha valaki 2005 végén, amikor csak egy hajszál, a kitartása és szeretetünk tartotta életben, és az életbenmaradás ára a négy végtagos bénulás volt, azt mondja, hogy 8 év múlva ezzel a problémával fogunk szembenézni.... ?, -kínkacaj, ha lett volna hozzá hangulatom!/
Pedig így történt!
Az utazási irodák ajánlatait a közelebbi Olasz és Horvát tengerpartról felejtsük el zsebtágasságból kifolyólag.
Görögországgal meg az a baj támadt, hogy a szegényes Görög ajánlat az Olymposzi Riviérán Paralia, Olympic Beach, Neo Pori, Sarti, Tolo és újdonságként Lefkada, Parga, Zakintos.
A távoliakat felejthettük, Sartit 2 éve megúntuk. Az IBUSZ tombolán mégis Sartiban a két évvel ezelőtti Anesti Apartmant kaptuk volna. /lásd: 2011/. Végül a listaárból a legolcsóbbat választottuk:
2013. május 28 - június 11. Areti Apartman, Olympic Beach!
Hát akkor eldőlt! Megyünk kettesben, illetve hármasban Atomantival.
A bejegyzésekben nemcsak a nyaralásról beszélünk, de a legfrissebb árakat, tapasztalatokat is közzétesszük, segítségül azoknak, akik még az idén indulnának, vagy azon gondolkoznak, merjenek-e nekiindulni a válság sújtotta Görögországnak.
Nem árulok zsákbamacskát! A tengerparton nincsen válság, sőt..!!!
Remélem sikerült kedvet csinálnom, illetve csinálnunk, mert ezt a blogot, mint 33 éve mindent, együtt csináljuk. Vili fogalmaz, én gépelek, közben visszamegyünk nyaralni!
A 2013-as szenzációsra sikerült nyaralásunkat 5 bejegyzésbe sűrítettük:
A másodikban az
Autóval Görögországba 2013.
részletesen leírjuk az oda-vissza utazást árakkal, jótanácsokkal.
A harmadik címe:
Olympic Beach Areti Apartman 2013. 1. Szállásfoglalás
A negyedik:
Olympic Beach Areti Apartman 2013. 2.
Megismerhetitek az apartmant, rövid észrevételeket kaphattok Olympic Beachról, Paraliáról
Az ötödik is érdekfeszítő: bebizonyítjuk, mi az igazság az előkárogások terén, ízelítőt kaptok a napi árakról, idegenforgalomról.
Van-e válság a görög tengerparton? Merjünk-e elindulni?
És végül a képeinkből, klipjeinkből készül videón mindezt végigélvezhetitek.
http://csoda-hellasz.blogspot.hu/2013/07/olimpyc-beach-2013-majus-junius.html
Jó olvasást, gyertek velünk!!!!
Kérdésekre szívesen válaszolunk akár Emailben is:

irsjuli@gmail.com |