2013-ban megújítottuk blogunkat, hiszen 1 év kihagyás után ismét nekiindultunk. Ez a 9. utunk Észak-Görögországba, az Olympic Beach-i Areti Apartman a 11. szállásunk. Amit olvashattok: A LEGFRISSEBB ÁRAK AZ AUTÓVAL UTAZÓK SZÁMÁRA! ÚJDONSÁG: TRANZITSZÁLLÁS AJÁNLAT SZERBIÁBAN! MEGTUDJÁTOK, VAN-E VÁLSÁG, MILYENEK A NAPI ÁRAK AZ OLYMPOSZ LÁBÁNÁL! ÉSZAK-GÖRÖGORSZÁG TÖBB MINT 1.000 KM., DE A SZÍVÜNKHÖZ KÖZEL!!!
adversite
2010. május 6., csütörtök
MIKOR utazzanak Görögországba Pannikáék?
Az az igazság, hogy mi akkor utazunk Görögországba amikor a sógorék.
ŐK ISMERIK IGAZÁN!
Tudják, hogy mit kell megnézni,hol lehet jó helyeket találni.
Nekem nagyon tetszik a tengerpart, hasonlonak találom, mint a Balatont vagy a Velencei tavat. Úgy értem, hogy végig a parton vannak üdülők és hosszan lehet sétálni egyik faluból a másikba. Közte hosszan terülnek el üres területek ahol közvetlen lehet a tengerparton menni és hallgatni a morajlását. Megint jön egy kisebb városka akkor a városka elején leülünk elfogyasztjuk a szendvicseinket és belevegyülünk a tömegbe és mint városnézők megyünk egyik utcából a másikba. Egyik boltból ki, a másikba be. Kicsiből a nagyba, nagyból a kicsibe. Pedig tapasztalhattuk, minden boltban ugyanazt kapni. Legalábbis a legtöbben.De érdekes bárhova bemenni, mert nagyon kedvesen fogadnak. A másik dolog meg az, mint minden mediterrán országban, a bevásárló utcák hívogatóan színesek a szabadra kitett áru-rengetegtől, ahol minden megfogható, megnézhető.
Mikor kiérünk a városvégére és még jó meleg van akkor rohanunk a partra fürdünk napozunk, pihenünk.
A sötétedéskor ismét bevetjük magunkat az esti városi forgatagba, mert az egészen más mint nappal. Azt tapasztaltuk, hogy az esti élet nagyon színes mindenki kiül az éttermek teraszára és onnét nézi a hömpölygő tömeget. A boltok is késő éjszakába nyúlóan vannak nyitva. Az utcák teli vannak mindenféle árusokkal. Mikor már teljesen elfáradtunk akkor hazamegyünk és csak annyi erőnk marad, hogy beessünk az ágyba és egész délelőttig aludjunk.
Így telnek napjaink, egyszer csak azt vesszük észre, hogy eltelt egy-két hét és kell menni haza. De megfogadjuk, hogy jövőre újra jövünk és ami tavaly kimaradt azt majd akkor nézzük meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)