Bizony ez egy jó kérdés Görögország imádói számára: MIKOR?- A helyes válasz: bármikor.
Ezt azért merem ilyen bátran kijelenteni, mert láttam kedvenc ismeretterjesztő adómon egy filmet az Olymposz oldalán kiépített gyönyörű sípályákról. Komoly élet van erre télen is. Mégis kevés embertől hallom, ide készül a sítúrára. Maradjunk inkább a hagyományos nyaralási időszaknál, május végétől, szeptember végéig.
Persze ebben sem könnyű elfogulatlan tanácsot adni, inkább elmesélném: én mikor jártam Görögországban, és mit tapasztaltam: melyik időpont volt a leg-leg.
Természetesen a legjobb nyaralni nyáron! --persze ez Hellasban nem egészen tuti.Nyáron csak az menjen, aki egy vízparti nyaraláson jól bírja a közel negyven fokos hőséget.
Egyéb ajánlatom: ne akarjon délben várost nézni, romkertet látogatni, árnyékmentes téren sétálgatni. Ha véletlenül ez időben a vízparton van, bújjon el a napernyő és a sapka, kalap alá , és ha ott se bírja, időnként pancsikáljon, de vagy fedett fővel, vagy a víz alatt. De a legjobb, ha a szoba Hüsében várja ki a hőség enyhülését. Bár a tengerpartoknak van annyi előnyük, főleg a szigeteken, hogy fúj a hűsítő szél.
AZ IFJUSÁGI SZÁLLÓBAN NAGY SIKERE VOLT A HÁROM BOLOND MAGYARNAK, AKIK TÉLISZALÁMIS SZENDVICSEIKKEL MEGJELENTEK A BÜFÉBEN, ÉS HAT CSÉSZE FORRÓ TEÁT RENDELTEK.
És ez volt igazi találmányunk, a forró tea hatása a harminc sok fokban kitartott minimum délig. Az okát nem tudom, de azóta sokszor alkalmaztuk. Persze azért a hőséget enyhítendő megfürödtünk Pireuszban a kikötő és a yahtkikötő között. Szunionban a naplementére várva, meg Naphtlioni szabadnapunkon is. De ez utóbbiban már a fellegvárba mászásnál nem volt más mentsvárunk, mint a vizes zsebkendő a fejre, meg az árnyékbaí bújás. Így jártunk a Mükénei romkerttel is, tojást lehetett volna sütni a köveken. Epidauroszban, Delphoiban dettó. Korinthoszban viszont megkíséreltünk elbújni a róla elnevezett oszlop árnyékába. Nem sikerült! A Meteoráknál sem fáztunk, főleg a kötelező hosszúnadrágban. Ezt a Lükavetosz templomában jegyeztük meg, ahová drága pénzért fől-siklóztunk, hogy kirúgjanak a hófehér templomból rövidnadrág miatt. Viszont a panoráma miatt mégis megérte! Összefoglalva: a július és augusztus csodálatos dolog GÖRÖG TENGERPARTI NYARALÁSRA, de az ország megismerését célszerűbb hüsibb időkre napolni.
Nyaralás május végén, június elején: házassági évfordulónk május 30. Ez okból utaztunk az Észak-Görög tengerpartra 2001-ben, 2002-ben, 2003 -ban egy-egy hétre, 2004 -ben, 2005-ben két-két hétre ide ebben az időszakban. Ezek autóbuszos utazások három alkalommal Eurotourssal, kétszer az Apollon Travellel. Nagy előnye ezeknek a nyaralásoknak olcsóságuk. Hiszen évadnyitó, előszezoni utak voltak. A koranyári Görög tengerparti utazások nagyon kockázatosak, de nekünk mindig bejöttek. Első alkalommal Asprovaltában már járt előttünk egy turnus, bár napos, de hűvös, szeles időben csak az utolsó két napon napozhattak. Fölösleges volt megijednünk, egy hétig gyönyörű idő, sok napsütés, 20-22 fokos tengervíz várt bennünket. Egy borúsabb napon fölültünk a buszra, elmentünk Thesszalonikibe. Rövidre sikerült a városnézés, mivel elszálltak a felhők, siettünk vissza a tengerhez.
2002-ben ismét Asprovaltában nyaraltunk. egy kicsit több volt a felhő, volt egy párszor eső, kétszer nagyobb vihar zuhéval. Viszont rendes görög nyárelőhöz méltón hamar előjött a napocska, és ragyogott rendesen. Egy borús napon Thasszosz szigetre kirándultunk.
2003-ban ijesztő időben érkeztünk NeoPoriba. Egy napig zuhogott az eső. keseregtünk is, ezért kár volt ennyit utazni. Bánatunkban másnap átsétáltunk Platamonaszba, szerencsére vittük a fürdőcuccokat is. Elkezdtek szakadozni a felhők, és előbukkant a napsugár, és egy hétig 30 fokban ragyogott. Illetve egy nap volt borús, aznap Lephtokariába vonatoztunk. Tulajdonképpen itt, Poriban volt a legmelegebb nyaralásunk. Sokszor bújtunk a napernyő alá. Így is leégtünk, és rengeteget fürödtünk a Thermaikosz öböl meleg vizében.
2004-ben mi nyitottuk a szezont Toroniban. A falu még üres volt, a nap tűzött csak nagyon erős szél fújt. Nem hiába hívják ezt a szelet is Toroninak. A tavaszi, nyár eleji szél nagyon veszélyes tud lenni. Az ember nem érzi a nap erejét, és keményen le lehet égni. Elő a napkrémet, vagy a Neogranormot, és lehet kenegetni. Pedig a szél miatt a tengervíz is igen hüsítőnek bizonyult. A második hétre, június elejére átutaztunk Sartiba. Itt is igen vegyes időt kaptunk, egyik nap gyönyörü napsütésben úszkáltunk, másnap meg zuhogott az eső. Viszont kevés olyan ború volt, amit nem követett derü. Talán az az egy nap volt ilyen, amikor Thesszalonikibe kirándulunk. Ez egy fakultatív program volt, amink hamar vége szakadt, mert a Sithon Tours egy búszra szervezte az Athoszi hajóútra indulókkal. Ők pedig viharba kerültek a tengeren, sietni kellett értük a kikötőbe. Viszont másnap a Narancsparton igazi nyárban volt részünk. Sajnos este hatra értünk jött Alex az iroda kisbuszával.
2005-ben két hétre Paralia volt az otthonunk. Az első hét igen vegyes volt. Naponta többször előfordult, hogy a meleg tengerből hazazavart bennünket a hirtelen jött vihar. A kék tenger elzöldült, a kék ég elfeketedett, a szél üvöltött, az eső ömlött. Aztán ahogy jött, úgy ment el. Kisütött a nap, mehettünk vissza a partra. Egy óra múlva ismétlés! Volt olyan nap, aimkor ezt a koreográfiát négyszer is végigcsináltuk. Aztán a második hétre megnyugodott az idő, visszajött az igazi nyár. A következő jelenségnek ismét nem tudom az okát, de a viharos idő után többször ellepték a partmenti vizeket a medúzák. Lehetett őket kerülgetni, mert a csípésük igen fájdalmas. Egyszer nekem sem sikerült kikerülnöm. Ezek voltak a nyár eleji Görög nyaralásaink. Nagyon szerettük őket. Ekkor a leghosszabbak a napok. Srandidőben estig lehetett úszkálni, utána nagyokat sétálni. Idény előtt az apartmanok nyugodtak, szépek, az éttermek hívogatnak, az árak alacsonyabbak mint főszezonban. És a csendes nyaralást kedvelőknek a "bulivárosok" is , mint Paralia, csak hétvégére lesznek hangosak.
2009-ben a legutolsó turnussal, szeptember végén nyaraltunk OlympicBeachen. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, mert nagyon olcsó volt. Másrészt reméltük, hogy betegségemből őszre már Görögországi formába kerülhetek. Négyesben kocsival indultunk. Azért is választottam az lymposzi Riviérát, mert bíztam benne, hogy a Thermaikosz öböl sekély vize meleg marad. Nem is csalatkoztam! A víz 25 fok körül volt. Tulajdonképpen jól éreztük magunkat, azért mégis azt mondom: szeptember vége már késői időpont a Görög tengerparti nyaralásra. Minden nap borult ég fogadott bennünket. Ez eltartott délig, akkor eltakarodtak a felhők, kisütött a nap. Minden délután 25-27 fok meleg volt. Aztán négy óra, öt óra között beindult a hüs őszi szél. Hazazavart a strandról, és az esti séta idejére sokszor már egész hüvös lett. Éjszaka is betekaróztunk rendesen. Az ősz előnye, az árusoknál bátran lehetett alkudni, örültek, ha bármitől megszabadulhattak. Viszont ugyanakkor az is feltünt, lassan kiürül, bezár a tengerpart. Napról napra fogytak a nyitott üzletek, az esti sétáló tömeg elfogyott. Sógoroméknak meg akartuk mutatni a Platamonasz szép halászházai közötti vásárlóutcákat, de ott már csak a télre pakolókat találtuk. Ezért késői a szeptember vége. Na ilyenkor lehetne megismerkedni a görög müemlékekkel. Hát ennyit tudtam írni arról, mikor jártam Görögországban, ebből talán mindenki ki tudja találni, mikor menjen, mikor ne menjen!
Mikor menjünk Görögországba-- ez volt az eredeti kérdés! Erre az a válaszom: minket megtaláltok szeptember elején Sartiban!!
Addig is JÓ NYARALÁST KÍVÁNOK MINDEN GÖRÖGIMÁDÓNAK! VILI

Nyaralás nyáron: első utam Görögországba még ifjú legénykorom júliusában történt, amikor két haverommal hátizsákkal 18 nap alatt körbe jártuk az országot. Ebből adódik, ez nem igazán nyaralás, hanem addig a mitológiából ismert nevezetességek jó részének megkeresése. Ez a körutazás a mai napig meghatározó jelentőséggel bír számomra. Csak röviden: Budapest-Athén vonattal, városnézés, Athén-Dafni, Athén-Szunion , Athén-Korinthosz busszal, többször Pireusz metróval, Pireusz-Kréta (Herakleon) hajóval, innen Knosszosz , vissza hajó, Athén -Naphtlion busz, innen Mükenei, Epidaurosz. Majd Athén-Delphoi, Delphoi-Kalampaka (Meteorák), majd Thesszaloniki végállomás. Még elmondani is csodálatos, hát még bejárni. Ez volt 1978 júliusában.
Na erre a július nem igazán való!
Persze bírtuk, mert fiatalok voltunk, de időnként szenvedtünk a hőségtől, viszont megtanultunk a forrósággal együtt élni. Az első hibát első napunkon elkövettük. Athénben a hőségben hagytuk magunkat elcsábítani az utcai hütött üditőktől. Hogy szomjúságunkat oltsuk, benyakaltunk egy-egy jéghideg Sprite-ot. Jó is volt az kb. húsz percig, aztán háromszor olyan szomjasak lettünk. Ihattuk a következőt, hasonló eredménnyel. Másnap megtaláltuk a RECEPTET!Na erre a július nem igazán való!